Govert Flinck |
Az alkonycsillag
fellobog,
Leáldozott a nap;
Nem pittyen már madártorok.
Hol lelem ágyamat?
Mint rózsa az ágról,
Az ég lugasáról
Az éjbe ragyog
A hold, s csak mosolyog.
Leáldozott a nap;
Nem pittyen már madártorok.
Hol lelem ágyamat?
Mint rózsa az ágról,
Az ég lugasáról
Az éjbe ragyog
A hold, s csak mosolyog.
Zöld rét, édes
liget, juhok
Öröme, áldjon ég!
Hol nyáj legelt, most angyalok
Nesztelen talpa lép.
Megáldják özönnel
Nem múló örömmel
Valahány bimbó van,
Valahány alvó van.
Öröme, áldjon ég!
Hol nyáj legelt, most angyalok
Nesztelen talpa lép.
Megáldják özönnel
Nem múló örömmel
Valahány bimbó van,
Valahány alvó van.
Óvják a pihés
fészkeket,
Sok szeles madarat,
A barlang-alvóhelyeket:
Ne érjen vész vadat;
És ha síróra lelnek,
Kinek ágyban a helye
Álomba ringatják,
Szenderét virrasztják.
Sok szeles madarat,
A barlang-alvóhelyeket:
Ne érjen vész vadat;
És ha síróra lelnek,
Kinek ágyban a helye
Álomba ringatják,
Szenderét virrasztják.
Ha farkas prédáért
üvölt,
A könnyük csordogál,
Úgy oltanák szomjú dühét,
Csak élhessen a nyáj!
De ki nem kap kegyelmet,
Fogadják a lelket,
Kísérik sietve
Rég ígért egekbe.
A könnyük csordogál,
Úgy oltanák szomjú dühét,
Csak élhessen a nyáj!
De ki nem kap kegyelmet,
Fogadják a lelket,
Kísérik sietve
Rég ígért egekbe.
Ott az oroszlán rőt
szeme
Sír arany könnyeket,
Ott meglágyul kemény szíve,
A nyáj közt lépeget,
És szól: "Elmosta kórunk
És a vérszomjat rólunk
Az, ki kegyesség,
Tökéletesség.
Sír arany könnyeket,
Ott meglágyul kemény szíve,
A nyáj közt lépeget,
És szól: "Elmosta kórunk
És a vérszomjat rólunk
Az, ki kegyesség,
Tökéletesség.
Bárány, most itt
legelhetek
Veled, s szunnyadhatom,
Sírhatok, emlegethetem,
Ki neveddel rokon.
Mert az élet vizében
Arany lett sörényem,
S ragyognak a szálak,
Míg őrzöm a nyájat."
Veled, s szunnyadhatom,
Sírhatok, emlegethetem,
Ki neveddel rokon.
Mert az élet vizében
Arany lett sörényem,
S ragyognak a szálak,
Míg őrzöm a nyájat."
William Blake
(Szabó Magda fordítása))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése